Önállósodás

Sok szülő már gyermeke egészen kis korától retteg, hogy egyszer csak el fog jönni annak az ideje, hogy kirepül a családi fészekből. Nem mindegy, hogyan engedjük útjára gyermekünket, és vállaljuk-e visszanézve azokat a döntéseket, amelyekkel befolyásoltuk személyiségét, tetteit. Kellően érett és önálló emberke lett-e belőle, aki tudja vállalni tettei felelősségét, és talpraesetten megáll majd az élet színpadán. Ha így van, nincs min izgulnunk. De addig is persze sok idő el fog telni - még velünk.

Készítsük fel erre a függetlenedésre gyermekünket, segítsük benne. Azt, hogy kezd egyre önállóbb lenni gyermekünk, az óvodás időszak alatt látjuk igazán, ekkor kezd észrevehető lenni. Kicsit már nem a miénk, közösségbe tartozik, a leválás elkezdődött. Mi „csak” neveljük, és egyszer el kell majd engednünk a kezét végleg.

Nem lehetünk mindig mellettük, nem védhetjük meg őket folyton mindentől, mert ekkor akár kalitkába is zárhatnánk a gyerekeket. Kell, hogy tapasztalva tanuljanak, de emellett persze érezzék, hogy mi mindig segítjük, támogatjuk őket a nehézségekben.Van, amiben tudjuk irányítani gyermekünket, de ne akarjunk minden tettébe beleszólni, és nekünk tetszően formálni. Úgyis egyre jobban kinyilvánítja velünk szemben az akaratát. Eljött az az idő, amikor már saját bőrén tapasztalja döntéseinek, tetteinek a súlyát, elkezd megfontolt lenni, és számolni a végkifejleti lehetőségekkel. 

Beszélgessünk sokat a gyermekünkkel, mi hogy működik, mi miért történik, milyen az a világ, amibe beleszületett. Adjunk neki mozgásteret és bizonyos szabadságot. Tanítsuk meg neki azokat a szabályokat, amik az életét, egészségét védik, pl. hogyan menjen át az úttesten, ne hajoljon ki az ablakon, ne fusson az úttestre guruló labda után, ne álljon szóba idegenekkel, stb. Hagyjuk, hogy sok mindenben ő döntsön. Például milyen ruhát vegyen fel reggel, de ha meleg nyári napsütésben vastag pulóvert választ, azért szóljunk közbe. Meg kell tanulnia gondolkodni, hogy ne egyszerűen csak azt csinálja, amit mondunk neki. Jó, ha fel tudjuk mérni gyermekünk érettségét ahhoz, hogy miben engedünk neki nagyobb teret. Fontos viszont, hogy ha bátortalanabb, gátlásosabb, akkor ne erőltessük, hanem szeretettel segítsük, mert ha valami nem megy neki, és mi folyamatosan leszóljuk, akkor az csak a kisebbségi érzését növeli. Tudnia kell, hogy bizonyos dolgok megtanulása küzdelem, pl. nem megy egyik napról a másikra az evőeszközök helyes tartásának a módja, de ha kitartóan gyakorol, akkor előbb utóbb nem kell ránk várnia, hogy felszeleteljük és megkenjük a zsemléjét. Apró feladatok ezek, de ha már sok mindent megtanul egyedül is megcsinálni, nekünk is könnyebb dolgunk lesz, ő pedig egyre magabiztosabbá válik. Minden gyermek más, és más ütemben fejlődik. Ha kicsit lassabb tempójú a mi gyermekünk, ne sürgessük, ne nyaggassuk, előbb-utóbb, ha lassabban is, de ő is utoléri a többieket.

Segítsük a kapcsolatok kialakításában is a gyermekünket, de ne erőltessük. Lehet, hogy aki nekünk szimpatikus, gyermekünknek nem az. Másképp választanak, és néha meglepően jól, ösztönösen érzik, ki az, aki szeretettel közeledik feléjük, és ki az, aki nem.
Minden korban vannak nehézségek, amivel meg kell küzdeniük a gyerkőcöknek. A saját maguk által learatott sikerélmények viszont jobban fogják motiválni a későbbiekben, aminek eredménye egy határozott, ügyes és magabiztos kis gyerkőc.

vissza>>>