Nevelési problémák

Nevelés. Mindnyájan jól szeretnénk csinálni, bele is teszünk sok energiát, hogy – ahogy legszebb álmainkban elképzeljük – magabiztos, egészséges és boldog „felnőtt gyermekeket” engedjünk útjukra, ha eljön az ideje. Tudtuk, igen, már az elejétől, hogy nehéz lesz. Nagy a feladat és még kicsi a gyermek – „biztattak” tréfásan, első nekikeseredéseinket látva.  Kell a kitartás, a türelem, de még mennyire… Mostanra annyi mindent tudunk már a nevelésről, a testi-lelki gondozásról, tapasztalatokat is szereztünk, sokfélét, hisz eltelt néhány könnyes-kacagós-önfeledt-fáradt év a születése óta. Ez alatt sokat olvastunk, képeztük magunkat, meghallgattunk kismillió jó tanácsot. Már bízunk is magunkban és gyermekünkben is. Jártasak vagyunk a pszichológia, a sokfajta orvoslás, és a pedagógia területén is, és mindezt azért, hogy gyermekünknek a lehető legtöbbet adhassuk. Helyén kezeljük az okos, mindenhol és mindenkire érvényes nevelési tanácsokat, szülői kézikönyveket, mert tudjuk: minden gyerek egyedi, külön világ, és a szülő csak és kizárólag úgy boldogulhat, ha megpróbálja megismerni ezt sajátos kis világot, a „titok-szigetet”, mert a hozzá (egymáshoz) vezető hidat is csak így lehet felépíteni.

Tesszük hát a dolgunkat, mégis megkérdezzük magunktól egy-egy nehezebb helyzettel szembesülve: jól csinálom, jó szülő vagyok? Sok esetben, a mi készülékünkben van a hiba, el vagyunk maradva türelem/következetesség/ határozottság területén. (Ezzel együtt a magunknak felállított mércétől is.) Ezen akár tudunk is változtatni, ha a rosszul sikerült helyzeteket utólag végigpörgetjük az emlékezetünkben. De mi van akkor, amikor nincsenek magyarázatok? Amikor nem látjuk a megoldásokat? Amikor egyik „jó tanács” se működik?

A gyerek rosszevő – mit kéne tennem, min változtassak? Szülőként jó példát mutatunk.

„Csúnya” szavakat használ – pedig mi nem tesszük, semmilyen körülmények között.

Ötéves korára se hajlandó felszólítás nélkül köszönni – ez kínos (de túlteszem magam rajta, mert elsősorban nekem fontos, hogy a gyerekem a jól nevelt gyerek benyomását keltse). Akkor békén hagyhatom?

Normális, hogy ennyire kritikus mindenkivel/velem szemben (magát is beleértve)? A fejemre olvassa a hiányosságaimat. Nem korai ez még? – Hát a szülői tekintély?

Rendszeresen világgá akar menni…! – Mit nem adunk meg neki, amit szeretne?

Az általános tanácsokat megfogalmazó könyvekből vagy az arctalan internetes fórumokból nem fogjuk tudni kibogarászni a helyes szülői viselkedésmintát. Viszont egy bennünket, a problémánkat ismerő barátnő, egy általunk tisztelt családtag, vagy akár egy elmélyült beszélgetés valamelyik szakemberrel megnyugtató útmutatással szolgálhat.

vissza>>>