Mondókák, dalok

Hinta, baba, ringó,
Repülj, rózsabimbó,
Hopp a torony tetejébe,
Van egy csodahintó.


Ülj fel a hintóra,
Szállj a kerek tóba!
Gyere vissza, fehér hattyú,
Csimpilimpi szóra!


Az egészen kicsi babáknál is megfigyelhető, hogy szívesen hintáztatják magukat a vers, a zene ütemére, olykor még gőgicsélnek is közben. Ringassuk előre-hátra a babánkat, közben mondogassuk az előbbi, vagy az ahhoz hasonló rövid, egyszerű „szeretgetős” mondókát, emeljük őt magasba, aztán öleljük magunkhoz. (Már az ölelés által is sokat adunk neki, hiszen minél többet bújunk össze, annál önállóbb és magabiztosabb lesz később.) A mondóka végén pusziljuk meg a baba fejét vagy arcát. Fontos, hogy ismételjük a mondókát, egymás után négyszer-ötször is. Az ismétlések célja, hogy a hangulat, amit egy rövidke ölbeli játék kelt, kialakuljon, és valamennyire tartós maradjon. Hogy a kisbabánk aztán újra és újra várja a mondóka kínálta hintáztatást, magasba lendítést, örömteli ölelkezést.

A játékos mondókák, a kis népi rigmusok a baba és a mama első játékai lehetnek: érzelmileg egymásra hangolják a gyermeket és a vele foglalkozó anyukát, ezen kívül fejlesztik a kicsi ritmusérzékét is. Ilyenkor nincs jelentősége a szövegnek, inkább a ritmust, a hangulatot adjuk át a babának.
Akár pelenkázás, akár öltöztetés közben is nagyon hasznosak lehetnek, figyelemelterelés szempontjából is. Az altatódalok, a simogatók pedig elcsendesítik, megnyugtatják a babákat. Ha rossz a kicsi hangulata, és elkezdjük énekelni valamelyik ismerős dalt, felfigyelnek rá, elterelődik a figyelmük, és a rosszkedv elillan.

Anyaként tehát arra is fel kell készülnünk, hogy gyermekünk elegendő dalt, zenét halljon tőlünk. „Hogy nyugodt, derűs lesz-e a baba, abban igen nagy szerepe van a szavaknak, de nem csak a szavaknak, hanem a szép, egyszerű dallamoknak, az érdekesen lüktető, szótagokkal zengve-bongva játszó mondókáknak is, amelyeket a szüleitől hall.” (Gállné Gróh Ilona zenepedagógus).A gyermekek beszédtanulását is fejleszti, gyorsítja az énekek, mondókák, a ritmikus zene hallgatása. Ha a gyermek a közös dalolós-mondókázós játékból kimarad, kicsi lesz a szókincse, és a beszédhibák egy része is erre vezethető vissza. A jelenségnek az a magyarázata, hogy amikor zenét hallgatunk, több agyi terület kerül egyidejűleg ingerületi állapotba: használja az ember a rövidtávú memóriáját, és az érzelmek feldolgozásáért felelős, valamint a mozgásos agyterület is "dolgozik".

A közös, dalolós-mondókázós játékhoz nem is kell más, csak a gyerek és a szülő. Sok anyuka azért aggódik, mert úgy érzi, nem énekel elég szépen. Pedig minden babának a saját édesanyja hangja a legszebb. Az életkori sajátosságokból adódóan a kicsik figyelme még csak rövid ideig tart, ezért az egyszerű, ismétlődő, ritmusos dalokat, mondókákat: tenyeresdiket, csiklandozókat, lovagoltatókat, hintáztatókat, lóbálókat, zsuppolókat „játsszuk” együtt, ezeket nagyon szeretik. Ölbéli, kétszemélyes játékok ezek, egyszerű mozgással, mozgatással kísérve. 

A kisgyermek számára a mozgásos-énekes vagy mondókás játékok a művészeti nevelés csíráit jelentik, másrészt a szülővel, mint számára legfontosabb személlyel a közös játékban való feloldódás örömét.

vissza>>>