Mindenki másképp egyforma

„A világ bonyolult. Mi, emberek pedig sokfélék vagyunk, ugyanakkor elképesztően egyformák is. Vajon mi következik ebből a látszólagos ellentétből? Az, hogy mindenki másképp egyforma. Az ember szüntelenül igyekszik olyan döntéseket hozni, amelyekkel a legoptimálisabb eredményt érheti el. A döntések különböző helyzetekben várnak rá, és ezekben a helyzetekben az ember mindig másképp viselkedik - vagyis kevert stratégiákat alkalmaz. Mindnyájan kevert stratégiákkal játszunk - ennyiben egyformák vagyunk. Ám a stratégiákat mindenki teljesen egyénien keveri - ebből fakad személyiségünk sokfélesége.”
Mérő Lászlót idézve elgondolkodtatóak a szavai. Igen, mások vagyunk. Nem egyformák. És mégis…Fejlődni sem egyformán fejlődünk. Van, aki gyorsabb, siet, mintha lemaradna valamiről, van pedig, aki megfontolt módon, lassan, de biztosan alakul. Hogy mi az átlag, az nagyban múlik az adott társadalmon. Nem mindenhol egyformán „egyforma” a gyermek.

Eltérőek lehetnek a gyerekek a gondolkodás tempójában. Van, aki gyorsan végez egy feladattal, esetleg sokat hibázva, és van, aki óvatosan közelíti meg a problémát, átgondoltabban, mondhatni, és kevesebb hibát is vét.

Van, aki elveszik a részletekben, de van, aki egyből ki tudja szűrni a fontos, és lényeges dolgokat, és könnyebben is döntésre jut.

Van, aki sokkal jobban tud koncentrálni egy-egy feladatra, kizárva a külvilágot, és van, aki viszont meg tudja osztani a figyelmét több dolog között egyszerre, Később az ilyen gyermek lesz képes összetettebb feladatokkal villámgyorsan végezni, míg másik társa vért izzad eközben.

Van, aki szeret a megszokott úton járni, de van, aki mer változtatni, kockáztat az előbbre jutásban, még akkor is, ha ez orra eséssel jár.
Nagy türelem kell a gyerekekhez, főleg a kiskamaszokhoz, de ha megértjük, miért is épp olyanok, amilyenek, rájövünk, hogy nem olyan nehéz a kommunikáció velük. Ehhez azért nekünk is fejlődnünk kell, és felismernünk a helyes lépéseket a bizalom kialakításához. Ha kezdettől fogva részesei a család életének, nem titkolunk előlük semmit, legyintve egyet, hogy „Áhh, semmi, semmi”, hanem az ő nyelvezetüknek értően megfogalmazzuk a problémáinkat, gondjainkat, felnőtt dolgokat, akkor ők is eszerint állnak hozzánk, vagyis bizalommal. A lázadó korban is szükségük van támaszra, csak már más formában. Kell, hogy érezzék, ránk számíthatnak, mi mellettük állunk. Szóval nagyon fontos, hogy kialakítsunk egy őszinte viszonyt velük. Ez később, már felnőve a velünk való kapcsolatukat is meghatározza. És ebben nem mások. A mai fiatalság is ugyanolyan, mint mi voltunk. Másképp egyforma.Ne általánosítsunk, és ne legyen előítéletünk az ifjúsággal szemben. Rá kell jönnünk, mennyire színesek és mi mennyire szeretjük ezeket a színeket.

vissza>>>