Kapcsolatok

Az iskolakezdés egy új időszak kezdete a gyermek személyiségének érése és szocializációs fejlődése tekintetében. Nem könnyű, de a szülőnek fokozatosan hozzá kell szoknia, hogy a gyermeknek a családhoz való kötődése egyre lazul (ez a folyamat, a „tegyél le” korszak már tulajdonképpen hároméves kortól indul). A kapcsolati lehetőségek kitágulásával mind több külső, környezeti élmény alakítja a gyermek karakterét. A kisiskolás jobban érzi magát a barátai között, mivel ott egyenrangú lehet, nem nehezedik rá a felnőttek „nagysága”. Hirtelen azt vesszük észre, hogy gyermekünk szívesebben megy moziba a barátaival, mint közös programra a családjával. Igyekszik minél több gyermekcsoport tagjává válni (énekkar, sportkör, stb.) Úgy is mondhatjuk, hogy egyre több társadalmi szerepe lesz: barát, különböző közösségek tagja, diák – túl a családhoz kötött szerepein. 
Kik lehetnek a személyiségüket alakító, formáló minták?

A nagyobb gyerekek gyakran követendő példát jelentenek a kisebbeknek. Hasznos ezért, ha olyan szakkörbe, foglalkozásra jár a kisiskolásunk, ahol több korosztály dolgozik együtt egy célért. Ezekben a közösségekben az együttélés szabályait, az együttműködést, a versengést és az önérvényesítést tanulhatják meg a gyerekek. 

A tanár személyisége is nagy hatással lehet gyermekre, mintaként szolgálhat pozitív vagy negatív értelemben. A gyerekek eleinte érzelmi viszonyulásuk alapján ítélik meg pedagógusaikat, nem felkészültségük, tárgyi tudásuk szerint. Tudják, hogy melyik tanár a „jó ember", melyikük a „rossz ember". Öltözékével, stílusával, igényességével is példát mutathat – a szeretett tanárral a külsőségekben is azonosulni lehet –, vagy nőiesség, férfiasság tekintetében. A gyerekek kíváncsiak a tanáruk magánember arcára is, figyelik, miket mesél a hétköznapjairól. A tinédzsereknek talán a legfontosabb a tanár hitelessége, hogy az, amit mond vagy tilt hogyan viszonyul a saját ételéhez. Ugyanúgy fontos, hogy a szülők által nyújtott minta, értékrend egybevágó legyen azzal, amit a fiataltól is megkívánnak. A hitelességre ugyanis különösen érzékenyek az identitásukat, egyéniségüket kereső kamaszok.

Szólnunk kell a média, a divat ízlésformáló hatásáról. A kisiskolásokat és a kamaszokat a médiasztárok – színészek, zenészek, sportolók, sorozat-sztárok – személyisége és sikerei igencsak foglalkoztatják. A leggyakoribb beszédtémájuk a kedvenc sztár viselkedése, öltözködése, legújabb megjelenése: sokszor bennük látják megtestesülni a sikeres, tehetséges embert, tehát egyfajta vonatkozási pontként szolgálnak az értékrendjük megteremtésében. A kiválasztott személy nem állandó, az aktuális divatnak megfelelően is változik. A fiatalabbak gyakran külső megjelenésükben is hasonlítani kívánnak hozzájuk, az idősebbek – megértve a „sztárcsinálás” gépezetét – szerencsére már kritikusabban tudnak viszonyulni egykori „ideáljaikhoz” vagy az aktuálisan felkapott hírességhez.

vissza>>>