Hagyományok

A felnőttek többségének néha nyűg egy ünnep. Készülődni kell, átvarázsolni az otthont, feldíszíteni, ahogy magunkat is legbelül. Megvenni az ajándékokat, megsütni, megfőzni mindent, felállítani a fát és kitakarítani a lakást, megszervezni a rokonokkal való találkozást.

A feszített hivatali munkatempók mellett már nem maga az ünnep a csoda, hanem hogy minden időben összejön egy-egy boldog szülinapozásra, Karácsonyra, Húsvétra, szüretre és mi még nem esünk össze. Valljuk be, ilyenformán az ünnepek többsége a gyerekeknek szól, mi magunk már nem igényelnénk ekkora nagy felhajtást.

A hagyományok őrzéseinek alapjai az óvodás korban kezdődnek. Még elég kicsi a gyerek, hogy a csodákban higgyen, de már elég nagy ahhoz, hogy értelmi szintjén értse is a dolgokat. A közösségeket összetartó hagyományoknak, a népi kultúra értékeinek fennmaradása rajtunk is múlik, ilyenkor kell megalapoznunk őrzését, tiszteletét. Kis csemeténk lesz az, aki a következő nemzedéknek továbbadja majd. Éreznie kell, hogy annak a világnak, ahova beleszületett, van múltja és lesz jövője, és ő pótolhatatlan részese benne.

A gyerekek hisznek az illúziókban, nekünk kell arról gondoskodnunk, hogy átéljék a hagyományok szépségét, csodáját. Ilyen a Mikulás meséje, a Karácsony varázsa. Csak előbb ne felejtsünk el az ismerősökkel, rokonokkal egyeztetni. Ugyanazt a mesét mondjuk, hiszen családonként, egy-egy mozzanatban eltérhetnek az ünnepi történések. Tartsuk titokban az előkészületeket, pl ne a gyerekkel együtt vegyük meg a fenyőfát. Néha nem is tudatosul, de nagyon sok dologra kell odafigyelnünk.

Ne közeli rokon vállalja el a Mikulás szerepét. A gyerekek sokszor megismerik az ismerős mozdulatokat, valahol eljut a tudatukig, hogy „jé, a Mikulás szeme olyan, mint apué”, vagy „a Mikulásnak ugyanolyan mély a hangja, mint a Feri bácsinak”. Össze még nem kapcsolják a két dolgot, de a gyanú szikrája már feléledt. Egy idő után persze tudják, hogy a Jézuska helyett mi vagyunk az ajándékozók, és a nagyszülőknek sem csak úgy adnak puszit, megköszönve az „ő Jézuskájukat”. Sokszor a kortársak a ludasak, egy-egy felvilágosultabb, és ennek hangot is adó kispajtás, aki büszkén rántja le a leplet a mítoszról. Ilyenkor van az, hogy kijelenti a gyerek otthon, hogy megtudta, nincs is Mikulás, az csak egy „vicc és butaság”.

Ugyanakkor a gyereknek ez nem akkora törés, kicsi lelkében valahol már régóta ott a tudás, mégis hinni akar és hisz is a csodákban, anélkül már olyan snassz az ünnep. Hiszen mi marad akkor, ha elutasítjuk a hagyományokat? Csak maga az ajándékozás, ami valljuk be, kevés lenne, a lényeg számukra nem csak ebben van. Úgyhogy üljünk ilyenkor le nyugodtan a gyerekkel ezt megbeszélni, sok dolog nem fog változni. Hinni akar még a mesékben és cinkos módon asszisztál majd mellé még évekig. Megőrződik a családi hagyomány minden részlete, stabilitást és biztonságot ad neki.

Családi ünnepek

vissza>>>