Érzelmi és szociális fejlődés

A bevezetőben a gyermek érzelmi és szociális fejlődésének olyan jelenségeiről, mérföldköveiről szólunk érintőlegesen, amelyekkel e rovat írásaiban részletesen foglalkozunk.

Kezdjük az érintés, az ölelés, az anyával való testi közelség fontosságával. A gyermek harmonikus fejlődéséhez nélkülözhetetlen az anyjával való testi közelség. Az ölbe kívánkozó csecsemőt ezért minden esetben fel kell venni, magunkhoz ölelni, hisz ez számára biológiai szükséglet. Számos kutatás kimutatja: a többet érintett – ölelt, simogatott, gyúrt- dögönyözött – gyermekek gyorsabban, egyenletesebben fejlődnek, és jobban érdeklődnek környezetük, a külvilág iránt (arról nem is beszélve, hogy a későbbi, szükségszerű leválások is simábban zajlanak majd ezeknél a gyerekeknél, az erős érzelmi biztonság birtokában.)Hatodik-nyolcadik hónapos koruktól kezdve – a gyermek én-tudatának és felfedezőkedvének megerősödésével párhuzamosan – a gyerekben csökken a testi kapcsolat igénye: az anya látása ugyanazt az örömet és biztonságérzetet ébreszti fel a gyermekben, mint régebben a testi kapcsolat. Őt már egy kicsit másképp kell szeretni – figyelmeztet Ranschburg Jenő, a neves gyermekpszichológus: a dédelgetés, simogatás mellett (részben helyett) ebben a korban egyre inkább a szemmel és füllel felfogható kommunikációs formák léphetnek. A csecsemőkori első hónapok az alapvető bizalom kialakításának lehetőségét hordozzák. Ha nem elégítik ki a kicsi gyermek testi és lelki szükségleteit, bizalmatlanná válik, ezzel szemben az anyjával való bensőséges kapcsolat szeretni és a szeretetet értékelni tudó emberré teszi őt.

Hét-kilenc hónapos koruk körül a csecsemők fokozottabban szorongnak, ha szüleiktől el kell válniuk (ezt a jelenséget szeparációs szorongásnak nevezi a szakirodalom). Elhagyatottság-érzésük lefekvéskor és bölcsődébe adáskor súlyosbodhat (ez a magatartás nagyjából a gyermek kétéves koráig tart).

A nemi identitás kialakulásának kezdete a 18-24 hónapos életkorhoz köthető.  Az „én” felfedezéséhez hozzátartozik a saját testük megismerése, ezzel párhuzamosan mások testére is kíváncsivá válik. Kezd összefüggést találni a neme és a testi megjelenése között.A gyermekek megfigyelik a nemi szerepeket is, hogy mely cselekedetek, megjelenési formák jellemzőek a fiúkra és melyek a lányokra.

Az egymással való játékuk is fejlődik: 2-3 éves kor közötti gyermekek társaikkal egyre interaktívabban játszanak. Jóllehet játékokkal kapcsolatban még előfordulhat a "csak az enyém" magatartás, a gyermek elkezdi játékát megosztani a másikkal, sőt elkezdhet felváltva játszani. A játék tulajdonjogának kifejezése ("Ez az enyém!") a gyermek önképének kialakulásában játszik szerepet.

Ebben az életkorban a gyermekek bár sóvárognak a függetlenség után, mégis fontos számukra, hogy a szülők a közelben maradva biztonságot és támaszt nyújtsanak. A kicsi gyermek önbizalmának megerősítése, és szabadságának biztosítása az érzelmi nevelés egyik kulcskérdése. Már a csecsemő számára is fontos, hogy megélje a saját erőfeszítésének sikerét: például hogy megtapasztalja: ő maga, egyedül is meg tudja szerezni az elgurult játékot, ha odakúszik – ezért várjuk meg, míg ő maga eléri azt, ne adjuk a kezébe! Hiszen a saját erejéből elért eredmények a sikerélményen kívül önbizalmat, bátorságot adnak neki, kezdeményezőkészséget és a kompetencia érzését, hogy képes hatni a környezetére.Később, ahogy a gyermek növekszik, ez a hozzáállásunk (ismerjük a képességeit, és csak annyit segítünk neki, amennyire az adott helyzetben szüksége van) biztosítja, hogy ne váljunk sem túlféltő, sem felelőtlen szülővé. Hogy egyaránt biztosítani tudjuk a szabadságot és biztonságot a gyermek számára. Mindkettőt azért, hogy saját képességeit megfelelő módon próbálgathassa, és ügyes, határozott, környezetére hatni tudó, önmagát jól felmérni képes személyiséggé váljon.

vissza>>>