Elsősegélynyújtás

Fel sem tűnik, hogy megszokott környezetünk, az otthonunk mennyi veszélyforrást rejt. Nekünk természetes az eszközök használatának módja, a tárgyak megszokott rendeltetése, s bár óhatatlan, hogy minket is érhet kisebb baleset, nem lehetünk elég óvatosak, ha a gyerekeinkről van szó.

Hiába neveljük gyermekeinket körültekintően, a kíváncsiság néha nagyobb úr mindennél.Vannak kivédhetetlen balesetek - mi is túlestünk rajtuk -, de szerencsésebb eset kikerülni ezeket. Az adott kor értelmi szintjén sok minden megvalósíthatónak tűnik egy gyerek számára, és nem lehetetlennek. „Fel tudok mászni a szekrény tetejére, mert ügyes vagyok!” Csak a gondolatmenetből épp az marad ki, hogy esetleg magára is ránthatja. Milyen apró dolgokból lesznek a nagyobb bajok!Hiányozhat belőlük a félelemérzés, de a tapasztalatokból (pl. egy törött kar) tanulnak.Nem árt az sem, ha mi előre gondolkozunk. A sérüléseket, vágásokat előidézhető tárgyakat pakoljuk magasra, és lehetőleg fiókba, ne legyenek szem előtt. Ebben a korban egy gyerek számára még minden játék, bármi, ami a keze ügyébe kerül. Tudásanyagra tesz szert általuk, tágítja világát, hiszen annyi felfedeznivaló van.

Vigyázzunk a vegyszerekre! Manapság biztonsági kupakkal vannak ellátva a veszélyes tisztítószerek, de a gyermeki találékonyság sokszor nagyon leleményes tettekre tudja sarkallni az apróságokat. Jobb előre félni! Ha ezek a flakonok nincsenek szem előtt, kevesebb az esély, hogy az ügyeletet kell hívnunk.

Nem jó megoldás, ha mindent tiltunk gyermekünknek. Ha folyton rájuk szólunk: „Ezt nem szabad!”, „Ahhoz ne érj!”, „Gyere le onnan!”- gátoljuk a fejlődését, önállóságát. Hátráltatjuk a megtapasztalását, hogy mi az, amit meg tud csinálni és mi az, amit nem. Inkább magyarázzuk el neki az ő nyelvén, mire vigyázzon, mi fog történni, ha a veszélyt okozható tárgyak használatánál nem figyel oda. (Pl. ne dugja a kezét a kerékpár küllői közé).

Mutassuk meg neki a háztartási gépek működését, hogy összefüggésbe tudja hozni, hogy egy gomb megnyomására mi indul működésbe, de kössünk szabályokat, ezt csak a felnőttek használhatják.A konnektorok szinte minden gyermeket érdekelnek. Ne legyen olyan helyzet, hogy megáll az ereinkben a vér, mert gyermekünk valamit dugdos a lyukakba. Használjuk gyermekvédelemmel ellátott hálózati aljzatot!Ha nem földszinten élünk, az ablakokat, erkélyajtókat lássuk el biztonsági ráccsal vagy lánccal!

Sok gyerek otthon már megtanul vigyázni magára, de új környezetbe kerülve új veszélyeknek van kitéve. Nyaralások, látogatások alkalmával az idegen környezetben képzeljük magunkat az ő helyébe (gondoljuk végig, hogy mi fogja érdekelni, mire hogy fog reagálni) fokozottan legyünk előrelátóak és körültekintőek. Balesetek előidézője lehet az is, ha a gyermek félelmekkel, szorongásokkal küzd, mert ez elvonhatja a figyelmét. Igyekezzünk kideríteni, hogy mi ennek az oka, töltsünk vele több időt, óvjuk és figyeljünk oda jobban rá.Ha kicsit ügyetlenebb a gyermekünk, több baleset érheti. Ilyen esetekben segítsünk neki, mutassuk meg neki, hogy tud felmászni egy létrára, hogyan egyensúlyozzon, hogyan küzdjön meg az akadályokkal.

Néhány púp, horzsolás nem árt, megtapasztalja az apróság a korlátait, de ha nagyobb a baj, gyorsan és higgadtan hívjunk szakszerű segítséget, s míg az megérkezik, stabilizáljuk a gyermek állapotát, hárítsuk el az életét közvetlenül veszélyeztető helyzetet!

Zúzódások, ficamok, törések

Áramütés

Csípések, kiütések

Égési sérülések

Fulladás

Sebek, horzsolások

Vegyi anyagok

Harapások

vissza>>>